*Prológus*
2010. IV. 15 -Baltimore, Maryland
*Elena J. Abernathy*
Igen....Oké! Persze, értem tábornok! Természetesen! Dehogyis! Erre várok már egy ideje! Máris? Igenis! Értettem! Viszonthallásra!- ennyit értettem, a bátyám beszédéből. Még senki sem szakította egyszersem meg a vasárnapi vacsorát, az a családunkban szent dolog. Húúú...ha nem lesz fontos Jake nagy bajban lesz.
Mikor visszajött, nem ült le az asztalhoz, csak megállt a betolt széke előtt.
-Nagyon sajnálom, hogy megszakítottam a vacsorát, de a Tábornok volt.- az előbb említett szóra apám felkapta a fejét, és megcsillant a szeme. Az Abernathy családban már jópár generáció óta a fiú gyermekek katonák lesznek. Anya nem akarta megengedni- hiszen tudja milyen egy háború miatt elveszíteni a bátyát. De ha ez nem történik meg, anya és apa soha nem találkoznak. Mert apa együtt szolgált az általunk nem ismert Jo bácsival, és a temetésen találkoztak. Ez olyan "minden rosszban van valami jó" féleség. Na de visszatérve az eredeti témához, nekemse volt az ínyemre mikor kijelentette, hogy Ő bizony nem szakítja meg a hagyományt.
A bátyám még mindig ott állt, ahonnan a telefon után visszajött.
Nagyot sóhajtott, majd megszólalt:
-Azt mondta kell erősítés Afganisztánba, és be kell vonulnom, mint katona. -
"Ekkor még nem gondoltam, hogy egy másik országban egy másik apa a fiára úgyanúgy néz, és majd későbbiekben fontos szerepet játszik majd az életemben....."
Apa büszkén nézett fiára, s felállt, hogy kezetfogjon vele, s majd megölelje. Miközben a szüleim 1/2- e Jake hátát veregette, és a fia fülébe suttogta "erre inni kell!" A világra hozóm pedig, zsebkendőével törölgette a szeme alatt, hogy elne follyon a smink és persze próbálta visszafogni a visszafoghatatlan sírást.
Én meg 16 évesen fel sem fogtam, hogy mi történik, és sokkos állapotban ültem az eddig kényelmesnek de most egyre kényelmetlenebbnek tűnő széken.
Magamban mindig is tudtam, hogy egyszer bekövetkezik ez a pillanat. De bármennyire is igyekeztem felkészíteni magam és falat építeni eköré, ez a "fal" másodpercek allatt összedőlt, összeomlott, megsemmisült.
Apám anyámat próbalta vigasztalni, mondván "Okos erős gyerek ez. És az én fiam! A mi fiúnk" -kössz apa, ennek hallatán anyám mégnagyobb síásba kezdett. Már nem érdekelte, hogy elfolyik a smikje, hogy az összes alkalmazott, házvezető, takarító, a fiatal Meredith a "cseléd lány" (Igen, az Abernathy család elég híres és gazdag) őt bámulja . A bátyám, Jake állt ott mellettük majd a tekintete találkozott az enyémmel, amit nem bírtam tovább. Ellöktem magam a székből ami felborult és hangos csattanással földet ért, majd felrohanntam a szobámba.
Becsaptam az ajtót magam után majd levágódtam az óriási francia ágyamra, ahol szinte még sose aludtam egyedül. Ha nincsenek itt Keyla-ék akkor Jake mindig itt alszik.
Olyan kapcsolat van köztem a bátyámmal, amilyen nem sokaknak.
Előtte sose voltam szégyenlős és minden titkomat tudja és ez fordítva is igaz. Természetesen rendes testvérekhez híven mi is állandóan öljük egymást, de nélküle nem tudok élni, és a tudat, hogy most jó sokáig nem lesz itthon, nem várja itthon Trudy néni (szakácsnő) finom és bámulatos ínycsiklandozó főztjei. A puha ágy, az otthon melege és biztosnága. Ott állandó veszélyben lesz, és egy kis hiba milyatt akár örökre ott is maradhat.
Elena! Ne is gondolkozz ilyeneken! Jake kiváló katona a tanfolyamon mármint a kiképző táborban mindig a legjobban az elsők között teljesített. És épségben minden testrészével együtt hazatér! Biztos vagyok benne! Mármint bizosnak kell lennem benne........
